A tollforgatók biztonságáért
A következő levél gazdag írói képzeletem terméke. Azt nem állítom, hogy ez a gazdag írói fantázia nem használt ajzószerként egy bőséges, zsíros vacsorát.
Le Bret tanácsos úr részére
Uram,
Mint azt Ön is igen jól tudja, Richelieu első minisztersége idején hoztak egy igen bölcs rendeletet, amely szerint mindenkinek, ki írásra adja fejét, három évente okításban kell részesülnie, amely végén megvizsgáltatik, mennyit haladt a tudománya abban, hogy a tintanyalást biztonsággal végezze. Ezen a tavaszon rám került a sor, hogy megújítsam eme képesítésemet, így el is mentem a Központi Lúdtoll-faragó és Tintatartó Hivatal szervezte középszerű okításra. Jó sorsomnak köszönhetem, hogy a magasabb rendű okítás azoknak szükséges csupán, akik maguk is tanítják a tinta-pazérlást avagy kódexmásoló manufaktúrát tartanak.
Abban a hitben voltam, hogy könnyű dolgom lesz, mivel három esztendővel ezelőtt kitűnően megfeleltem, és azóta egy pillanatra sem hagytam fel a tollforgatással. De sajna! Mazarin azóta megmásított több miniszteri rendelkezést, és Mansard úr javallata az íráshoz szükséges vacok kialakításáról is átíródott. Így, ha esztendőnként ötnél több lúdtollat vágnak meg, a vágó személyének védelem szükséges, legalább egy gyűszű, két tucat fölött pediglen lánckesztyű; ha pedig pávatollal ír a költő, öt és tucat helyett tíz és negyedszáz faroktoll a mérce. Továbbá, eztán a napszállta óráján két faggyú- vagy egy viaszgyertyát köteles gyújtani, aki a tintát a papírra hordja. Azt is kihirdették, hogy ha ilyen s ilyen tintát használunk, akkor hányszor nedvesíthetjük tollunkat a nyelvünk hegyén; s már azt is pontosan tudom, az asztalosmesternek milyen magasra kell eszkábálnia az íróasztal lapját, hogy biztos legyen azon a betűvetés. Hanem a tanulás sosem esett nehezemre, és igen hasznos és célszerű intézkedéseknek tetszettek mindezek. Az már kevésbé tetszett, hogy Messire Jean és Grangier mester1, kik az okítást végezték, úgy hányták össze mondókájukat, túl sokat markolva keveset fogtak, így végül bogarászhattam magukat a törvényeket. Jól értem én a latint, kedvelem is, hiszen igen szép és hasznos nyelv; de ahogyan azokat a rendelkezéseket megírták, az inkább egy nyelv rothadó tetemének tetszik, mint Vergilius kecses nyelvezetének. Hitemre, már-már azt fontolgattam, hogy szögre akasztom pennámat, és inkább csak kardomat forgatom, azzal nincs ennyi bonyodalom.
Azután elkövetkezik a számonkérés napja. Maga a Hivatal delegál két hosszú szőrű talárokat2, szürke szakállukkal a szentképeket idézik fel a szemlélőben, mekegésükkel Istennek egy másik szakállas teremtményét. Tökéletes káoszba fullad az egész exámen, éppúgy nem lehetett semmiféle rendszert felfedezni módszerükben, ahogy a pí végtelen számsorában. De aki nem sebezte magát halálra azzal, hogy felvéste az ív papirosra nevét, ami az exámenen való részvételét igazolta, már át is megy; és aki még nevén kívül bármi egyébre emlékezik és azt papírra is veti, már jó eredménnyel távozhat.
Nem tudom, mindezen tanulmányok után vajon kevésbé nyársalom-e fel magamat saját pennám hegyére, mint mielőtt kiokítottak annak biztonságos forgatására. Annyi bizonyos, hogy már elvihetem összegyűjtött leveleimet Arpajon hercegnek bemutatásra, majd, ha már beleegyezését adta, (csak jól kell megírnom az elöljáró beszédet, tovább a herceg úgysem olvassa művemet3,) de Sercy úrhoz, a kiadómhoz is. Így, a bizonyítvánnyal kezemben már nem jelent számukra veszélyt, ha írásaimmal bajmolódnak, én az elkövetkező három évben zavartalanul rághatom tollamat, Ön pedig hamarosan nyomtatásban is olvashatja, hogy Önnek én mindig hűségesen
Szolgálatára állok,
de Bergerac
Jegyzetek
1Messire Jean, azaz Nicolas Hérault, a "gyilkos és rágalmazó jezsuita atya", akit törvény elé is állítottak, mivel azt hirdette, hogy a hit ellenségeit nem bűn megölni; és Grangier mester, Jean Grangier, akiről sokáig azt feltételezték, hogy Cyrano kollégiumi tanára volt. és róla mintázta Granger alakját a Felsült tudálékosban.
2„ambassadeurs à long poil”, A Nap államainak és birodalmainak víg történetéből, szó szerint "hosszú szőrű követek"; ezt az egy szóképet Cyranotól vettem át.
3Arpajon herceget nem én tartom ennyire felületesnek, hanem Cyrano életrajzírója és a Holdbéli utazás fordítója, az irodalomtörténész Szávai Nándor: „azokhoz a művelődni vágyó széplelkekhez hasonlított, akik a könyvek címét és tartalomjegyzékét olvassák csak, s az elő- és utószavak kincsén gazdagodnak.” (Eredeti megjelenés: Magyar Helikon Könyvkiadó, 1962.)
