Az orvosok ellen

Elöljáró beszéd és mentegetőzés: sokáig kerülgettem ezt a levelet, nemcsak a terjedelme miatt, de azért is, mivel mégiscsak a Fakultás tagja vagyok. Aztán mégis elolvastam, alaposan, és szembesültem azzal, miféle különbségek vannak a korai modern orvoslás (mágikus gondolkodáson alapuló, jórészt babonák szövedékéből álló áltudományos katyvasz) és a mi tudományos, tényeken alapuló orvostudományunk között. Ekkor még semmiféle gyakorlati hasznát nem látják annak a felismerésnek, hogy a vér kering; Leuwenhoek 1674-ben lát először baktériumot, de a XIX. század második felében jelenik csak meg az orvosi gondolkodásban, hogy vízzel vagy a kézre tapadt szennyeződésekkel átvihető betegség (Semmelweis Ignác Fülöp és John Snow). Ahogy azt az Ősz ellen írt levélben találjuk, általában addig úgy vélik, hogy a betegségeket valamiféle kipárolgás okozza, ami megmérgezi a levegőt. Ezt az orvoslást figurázza ki Molière a Képzelt betegben („Először klistélyt adunk, azután eret vágunk, utoljára purgálunk!”) Két nagyobb irányzat létezik, az úgynevezett galénoszi iskola, amelyik a négy alapvető testnedv egyensúlyának zavarát tekinti a betegségek okának, és a paracelsusi, amelyik inkább a kémiai anyagokban keresi az okot és a gyógyírt is. Utóbbinak köszönhető a szifilisz kezelése higannyal és annak sóival. (Legalább nem adták tovább a vérbajt, ugye?) Az elsődlegesen választandó terápiás megközelítés általában az érvágás, amit akár kúraszerűen is alkalmaznak. A Szinapszisban megjelent Tévhitek az orvoslásban (Bogner Luca tollából) George Washingtonról állítja, hogy ennek eshetett áldozatul; Michel Onfray szerint ifjabb La Mothe Le Vayert tolták át orvosai a túlvilágra, 37 éves korában. (Az apja jónevű filozófus, a kis Monsieur-nek, XIV. Lajos öccsének volt házitanítója.)

Cyrano 1645 áprilisában szerződést írt alá Élie Pigou borbély-sebésszel, amiben kötelezi magát, hogy 400 livre-t fizet, amiért Pigou őt a házában kezelte és kigyógyította „titkos betegségéből.” Lachèvre ebből a két szóból arra a következtetésre jutott, hogy Cyranonak szifilisze lehetett, semmi más. (Ráadásul mint báró Alexandre de Cyrano Bergerac írta alá a szerződést – nyilvánvalóan azért, hogy kibújhasson a teljesítése alól, véli az irodalomtörténész.) Ishbel Addyman arra jutott, hogy valószínűleg egy párbajvétség miatt volt szüksége orvosra, és a betegséget a rendőrség előtt kellett titkolni. Íme hát a levél, ami vagy kapcsolatban áll ezzel a titkos betegséggel, vagy nem; amiből én is levontam a magam következtetéseit.   

Uram,

hogy elítéltek (de csupán egy orvos, aki ellen könnyebben apellálhatok, mint egy rögtönítélő bíróval szemben), mivel még egy elítélt bűnözőnek is megadatik, hogy a bitó alatt a népnek prédikáljon, bizonyára megengedi nekem is, hogy a hóhér keze közé kerülve az ifjúság okításába fogjak. A láz és a drogkereskedő¹ oly szorosan szegezi torkomnak a tőrt, csak remélhetem, beszédem mégsem szenvedi meg annyira, hogy untassa Önt. Sosem hagyja el ez a Diplomás Úr annak mondogatását, hogy semmiség az egész, amíg velem beszél, míg mindenki másnak azt bizonygatja, hogy csoda nélkül nem gyógyulhatok meg. Bár jóslataik mindig vészt ígérnek, engem kevéssé ijesztenek, mivel jól tudom, művészetük hajlékonysága megköveteli tőlük, hogy minden beteg embert halálra ítéljenek, így ha bárki megmenekül, a gyógyulásuk az erős orvosságnak tudhatják be, és ha mégis meghal, akkor mindegyik azzal bizonyítja, milyen rátermett ember, és ő ezt előre megmondta. De csodálja meg az én hóhérom arcátlanságát: minél inkább érzem, hogyan gyűr le mindaz a kár, mit orvosságai okoznak, és minél újabb bajokról panaszkodom, annál inkább bizonygatja, hogy örömre lenne okom, és csak annyival gyógyít, hogy “annál jobb”. Mikor arról szólok, hogy pulzusom kihagyott, és majdnem egy órán át kábult önkívületbe estem, azt válaszolja, ez jó jel. Mikor marcangoló véres hasmenés karmai között lát: Jó, mondja ő, ez felér egy érvágással. Mikor letört vagyok, mivel jégcsapnak érzem magam, tagjaimat megveszi a hideg, ő nevetve bizonygatja, tudta jól, hogy az orvosságai kioltják ezt a nagy tüzet. Néha, mikor, akár a Halál maga, már megszólalni sem bírok, hallom, amint oda kiáltja az enyéimnek, kik zokogva látják végemet: “Szegény bolondok, mert azok biza, hát nem látják, hogy a láz az, ami a végét járja?”²  Így hiteget ez a csaló, és amiért ennyire jól vagyok, bele is halok. Nagyon is tudom, mekkorát tévedtem, mikor segítségül ellenségeimet hívtam magamhoz. De hogyan? kitalálhattam volna tán, hogy akiknek a tudománya a gyógyítás, azt arra használják, hogy megöljenek; mivel hajjaj! ez az első eset, hogy beleestem a gödörbe, és ezt el kell hinnie nekem, mivel, ha már máskor is megesett volna velem, nem lennék abban a helyzetben, hogy panaszkodhassak e miatt. Azt tanácsolom a gyenge birkózóknak, hogy megbosszulják magukat azokon, akik legyőzték őket, csapjanak fel orvosnak, így földbe tehetik azokat, akik abba döngölték őket. Igazából úgy vélem, hogy elegendő, ha álmunkban, alvás közben találkozunk egy orvossal, már attól lázunk legyen. Látva gyászlepellel borított gebéiket, ahogy mereven hordozzák megingathatatlan mesterüket, nem gondolnánk-e, hogy koporsó az, mit a Párka lovagol, és nem vélnénk lovaglópálcájukat a Halál marsallbotjának, ahogy az előre vezeti hadnagyát? Bizonyosan ezért parancsolta úgy a rendőrség, hogy öszvérekre hágjanak és ne kancákra, nehogy a diplomások faja megsokasodván több lenne a bakó végül, mint beteg³. Oh! Milyen örömmel elemezném öszvéreik anatómiáját, ezen szerencsétlen öszvérekét, amelyeket sosem sarkall sem belső tűz, sem gazdájuk, mivel a Fakultás kifinomult szelleme a csizmát és sarkantyút fölösleges túlzásként sosem emésztheti meg. Ezek az urak oly szigorral uralkodnak magukon, hogy még ezeket a szegény állatokat (akik egyébként ördögadta szolgálóik⁴) is szigorúbb böjtre ítélik, mint a Niniveieket, és olyan hosszúakra, amilyenekre még nem volt példa a hagyományban: a diéta bőrüket csontjaikra aszalja, és velünk sem kíméletesebbek, akik pedig bőségesen fizetünk a szolgálataikért, mivel ezek az ostoba orvosok, ezek a mezei doktorok csak fűbe haraptatnak minket. Végül, beszédeik mindig oly hidegek, hogy csupán egy különbséget találtam köztük és Észak népei között: a norvégok a papucsot a sarkvidéken hordják, míg ők a papucsot a sarkukon, a mi vidékünkön hordják⁵. Olyannyira ellenségei a hőnek, hogy ha találnak egy kevéske langymelegséget a betegben, mintha csak annak teste maga az Etna volna, máris buzgón eret vágnak, klistélyoznak⁶, belefojtják ezt a szegény gyomrot szennába, kassziába és herbateába⁷, és hogy meggyengítsék az életet, gyengítik, ahogy mondják, ezt a tüzet, ami addig fogyaszt, míg anyagot talál; így ha maga Isten keze visszaveti a világba a beteget, mindjárt azzal büszkélkednek, hogy kioltották ezt a tüzet hidegséget árasztó kotyvalékaikkal. Elrabolják tőlünk a létezés hőjét és energiáját, mi vérünkben kering; így a túlságos vérveszteségtől lelkünk a pattintóról labdaként száll tova⁸. Nos. Uram, ön mit gondol? Ezek után nem tévedünk-e nagyot, ha azon hőbörgünk, hogy tíz aranyat⁹ is elkérnek egy heti betegségre? Hát nem jó áron van az a kúra, ami a lelket is megszabadítja? De szembesítse, kérem, miféle hasonlatosság van a drogkereskedők eljárása és a bűnözők tárgyalása között. Miután az orvos megvizsgálta a vizeletét, a pácienst trónról faggatja, majd elítéli; a kirurgus kötözi és a patikus hátulról mér rá csapást¹⁰. Még a szenvedők is, kik úgy vélik, szükségét látják ügyeskedésüknek, sem tartják sokra őket. Még be sem lépnek a szobába, már nyelvüket öltik az orvosra, a feneküket mutatják a patikusnak és öklüket a kirurgus orra alá dugják. Igaz, ezek aztán alaposan meg is bosszulják magukat: a gúnyolódót mindig a temetőbe küldik. Megfigyeltem, hogy a Pokolban minden végzetes dolog hármas: három folyót látunk, három kutyát, három bírát, három Párkát, három Gériont, három Hekatét, három Fúriát. Azok a csapások is, amelyekkel Isten az embert bünteti, szintén háromból tevődnek össze: járvány, háború és éhínség; a világ, a hús és az ördög; a vihar, a villámlás és a mennydörgés; az érvágás, az orvosság és a beöntés. Végül, háromféle népek küldettek erre a világra, hogy az embert egész életében mártírrá tegyék: az ügyvéd a bukszát kínozza, az orvos a testet és a teológus a lelket. Ezek az öszvérek fegyverhordozói még dicsekednek is vele!11 Mivel a minap, ahogy az enyém belépett a szobámba, csak annyit kérdeztem tőle magyarázat nélkül “Mennyit”! A szégyentelen gyilkos rögtön megértette, hogy azt kérdem, hány embert ölt meg, vastag szakállába túrva annyit felelt “Épp eleget”! Nem restellem, folytatta, és csak hogy megmutassam, mi is ugyanúgy megtanultuk a vérontás művészetét, mint a vívók, éppen úgy gyakoroljuk magunkat egész életünkben a tercben és a kvartban, mint ők12. Ahogy megfigyelem ennek az alaknak az arcátlan együgyűségét, azt gondolom, hogy ha a többi kevesebbet is mond, ugyanazt teszi; hogy ez az egy elégedetten öl, míg társai csalással tetézik gyilkosságaikat; hogy ha valaki megírná egy Orvos útját, akkor nem lenne elég csupán a hozzá tartozó plébánia kertjében megolvasnia a sírfeliratokat, és végül, ha a láz ránk támad, az Orvos öl meg és a Pap énekel hozzá. De Fakultás Úrhölgy nem elégedhet meg azzal, ha testünket a sírba küldi, a lelkünkre is lesújt. A sebész inkább veszne meg minthogy meg ne ölje tépésével azokat, kik keze közé hullanak, amiért pólyában alszanak13. Tehát foglaljuk össze, Uram, hogy a Halált kaszástul küldik ők, néhol mandragóra magvába rejtve, néhol cseppfolyósítva egy fecskendőbe töltve, hol pedig a szike hegyén, máskor szirupban adagolva, hogy keserűn halunk meg, végül pedig úgy hozzászoktak, hogy mérgüket édes szavakba bújtassák, hogy a minap magam is azt hittem, valami királyi apátságot szerzett nekem a doktorom, mikor hasamnak magasztos megtisztulásával bíztatott. Oh, mekkora örömömre szolgálna, ha kétértelműséggel fölé kerekedhetnék, ahogy az a falusi asszony, akit az egyik sarlatán arról kérdezgetett, hogy van-e valami baj a vérével, nincs-e paroxysmalis tachycardiája, ami váratlanul fellépő gyors szívdobogást jelent. Az asszony maflásokkal és karmolásokkal felelt, hogy bolond az úr, mert neki ugyan nincsen vérbaja, sosem volt, tahókardigánt meg még a búcsúban se látott a barokkszűzmárián14.  De bűneik túlságosan nagyok, hogy csupán kétértelműséggel büntessük őket; idézzük hát őket bíróság elé a holtak nevében. Valamennyi ember közt sem találnak egyetlen ügyvédet maguk mellett, nem lesz egy bíró sem, aki ne találná meg közöttük apja gyilkosát, és azok, akiken gyakorolták művészetüket, a temetőben fekszenek, mind elfordítja fejét és fogát vicsorítja rájuk. Hogy felfalnák őket! Nem kell attól tartanunk, hogy könnyeink, miket vesztükön hullatunk, kiárasztanák a folyókat; csak azért siratjuk a doktorok halálát, mivel túl sokáig éltek. Olyannyira szeretjük őket, hogy mindent jónak találunk, mi őket éri, egészen halálukig; mintha új Messiások lennének, mivel haláluk, akár az Istené, az emberek megváltását szolgálja. De a jóságos Istenekre! Nem ismét gonosz angyalom közelít? Ah! De bizony, hogy ő az! Megismerem a talárjáról. “Vade retro Satanas”! Champagne15, hozd a szenteltvíz-tartót! Diplomás démon, megtagadlak! Oh, az arcátlan Sátán! Hát nem megint purgálni jött? Uram, kegyelmezz, ez egy hugenotta ördög, még a szentelt víztől sem fél! Ha még elég kemény lenne az öklöm, hogy barackot adjak neki, de sajna!16 Mindaz, amit lenyeletett velem, olyannyira belém ivódott, hogy a fogyasztásuktól teljesen elfogyasztottam önmagamat. Jöjjön gyorsan segítségemre, vagy elveszíti, Uram, a leghívebb szolgáját,

D.C.D.B.

 

Jegyzetek:

¹ Véletlenül ez jól jön ki, de biza csak patikust jelent, nem dílert.

² Valamennyi felsorolt tünet oka a vér-és folyadékvesztés, illetve a laxatívum (szenna) mellékhatása. A szenna hatóanyagai (szennoidok) glikozidos kötésben vannak, csak a vastagbélben szabadulnak fel. Ott nemcsak a motilitást serkentik, hanem a szekréciót is. A szekrétumban jelentős mennyiségű kálium van. Amennyiben a vérplazma káliumszintje csökken, szívritmuszavarok jelennek meg; az eredeti szövegben a syncope (önkívület) olyan állapotot jelez, amikor a pulzus ki-kihagy. Továbbá a szenna görcsöket, hasmenést és a végbél vérzését is okozhatja. (A szennát csak alkalmilag ajánlott használni, egy hétnél tovább semmiképpen nem alkalmazható.) A folyadékvesztés miatt a keringő vértérfogat csökken, a szervezet úgy tartja fenn a létfontosságú szervek vérellátását, hogy az ereket összehúzza, a bőr és a végtagok hidegek, a beteg fázik. Általában a vér pH-ja csökken (7,35 alá), azaz acidózis alakul ki. A lélegzet szapora, a beteg fáradt és kábult, beszélni csak nehezen tud, ha egyáltalán képes rá. Ez az állapot életveszélyes, az öntudat homályos, a keringés összeomolhat, illetve a vérellátás zavara miatt a szív, vese és máj felmondhatják a szolgálatot, ami kicsit lassúbb és fájdalmasabb halálhoz vezet. A felsorolt tünetek között nincs egy sem, ami az alapbetegségre utalna. Zavarba ejtő módon a vér-és folyadékvesztés annyira legyengíti a szervezetet, hogy az fogékonnyá válik fertőzésekre, és a korábban összeszedett betegségekből nemigen gyógyul ki. (Többek között azért, mivel a stresszhormonok szintje ilyenkor átüti a plafont, és a glukokortikoidok, kortizol, ami az egyik stresszhormon, gátolja az immunrendszert, éppen ezért gyulladáscsökkentő.) 

³ Lásd: az Egy gyilkos ér rágalmazó jezsuita atya ellen írt levél, melyben szintén lelovazza a címzettet. Én úgy értelmezem, hogy a mi szóhasználatunkban a ’lakájértelmiség’ felel meg ugyanerre a célra. Figyeljük meg, hogy a hóhér szót többször használja Cyrano, ami ítéletvégrehajtót jelent, mások által kiszabott csapást mér ki, és nem a saját feje után ítél.

⁴ A hiedelem szerint az ördög a szövetségesei (boszorkányok, boszorkánymesterek) mellé állat alakjában küld démonokat szolgának.  

⁵ Már megint egy lefordíthatatlan szójáték, ugyanis az öszvérrel azonos szóalak jelenthet papucsféle lábbelit is; így valójában a norvégok a papucsot/öszvért a sarkukon tartják, a talár nemessége pedig a sarkát tartja az öszvéren/papucson.

⁶ klistély, allövet vagy beöntés

⁷ Ja, igen, innen tudom, hogy pont a szennát használta a doki. A kasszia a szenna másképp mondva. (Másik, elterjedten használt laxatívum a rebarbara, az sem jobb, mert az a vesét károsítja és jelentősen növeli a vese-és húgykő kockázatát magas oxálsav-tartalma miatt.)

⁸ pattintó: érvágáshoz használt eszköz. Az eredetiben arra épül a szójáték, hogy a vér felfogására használt edényt ugyanúgy hívják, mint a tollaslabda ütőjét.

⁹ Nem vagyok róla meggyőződve, hogy vásárlóérték tekintetében megfelelő a fordításom, de sok pénzről van szó, abban biztos vagyok.

¹⁰ beöntés

¹¹ megint csak a lakájértelmiség juthat eszünkbe a kifejezésről

¹² Terc és kvart: vívóakciók. Kvart űrmérték, két pintnek felel meg. (Jellemzően egy pint vért, szűk fél litert eresztettek le egy érvágáskor, de néha kettőt.) Tercnek nevezik a három óránkénti liturgikus éneklést (sok egyéb mellett). Lachèvre úgy értelmezte, hogy a harmadnapos és negyednapos lázat kell a tercen és kvarton érteni.

¹³ Azoknak, akik ismerik a sebészi eszközöket, a kis méretű érszorítóra: amiért bulldoggal hálnak. (Az eredetiben a tréfa arra épít, hogy a kötszer és a nagynéni hasonló hangzású szavak.)

¹⁴ Na jó, én arról már végképp nem tehetek, hogy franciául a pulzus szó majdnem ugyanúgy hangzik, mint a tetű, magyarul meg nagyon nem. Tehát az eredetiben a sarlatán azt kérdi, van-e az asszonynak pulzusa, mire az maflások és karmolások között azt feleli, hogy bolond az úr, mert neki soha életében nem volt se bolhája, se tetve. A barokkszűzmáriás tahókardigánért köszönet egy egykori orvostanhallgatónak, aki mentőzés közben gyűjtötte ezt a gyöngyszemet.

¹⁵ Champagne helység Franciaországban, itt egy személy neve. Lehetséges, hogy a Harmincéves Háborúban betöltött szerepe miatt választotta ezt a nevet Cyrano, mivel Champagne nagyjából 1630-43 között egy hatalmas katonai tábor volt; ez a levél pedig 1645 körüli lehet. (A pezsgőt néhány évtizeddel később találják fel, arra még nem utalhat a név.)

¹⁶ A betegcompliance eléggé alacsony, a páciens inkább orrba vágná a dokit, mint hogy alávesse magát a további kúrának, de nem teheti. Ez nem az együttműködő páciens tipikus vonása. Cyrano helyesen felismerte, hogy a kezelés életveszélyes, de nem szakíthatta meg. (A tizenhetedik században elérhető orvosi szakirodalom alapján nem lehet összerakni, hogy a jelentős vér- és folyadékveszteség hipokalémiával és metabolikus acidózissal miféle tüneteket okoz.)