Szatirikus levelek IV. Egy háládatlan ellen (Dassoucy)

2019.06.21 18:02

Uram,

A meleg barátságra, melyet önért hordoztam, és amelyre ön érdemtelennek bizonyult, kiérdemelte, hogy önt ellenségemnek tekintsem. Ha a filiszteusok nem vesztették volna életüket Sámson karjától, akkor ma nem is tudnánk arról, hogy a föld valaha filiszteusokat is hordozott. Életüket halálukkal nyerték el, és ha tíz esztendővel tovább éltek volna, akkor harminc századdal hamarabb vesznek ki. Hát általam ön is learathatja hitványsága babérjait, mivel arra kényszerít, hogy büntetést szabjak ki önre. Mondják, hallom, hogy egy pigmeus elpusztításával ne adjak alapot egy nagyszerű sírfeliratnak. De ha szenvtelenül tekintjük a paradoxon fordított képét, láthatjuk, hogy Marius, aki három csatában három nemzetet temetett el, nem vált akkor gyávává, amikor a mocsárba vetve a békákat agyonütötte; és Socrates is az egész világon a legkiválóbb férfiú maradt, hogy a tetveket, melyek börtönében összecsípték, szétzúzta. Nem, nem, kis Senki, ne higgye, hogy ön bármi más lenne; alázkodjon meg hát semmiségében, és higgye oly erősen, mint a Hiszekegyet, hogy ha még olyan aprócska lenne is, mint a születése napján, még akkor is eltűrné az Ég, hogy egy kisebb bajt küzdjek le inkább, mint hogy engedjem naggyá terebélyesedni. Végső soron ön nem is ember, de akkor mi az ördög? Talán valami múmia, amelyet egy kobold csent el az Orvosi Fakultásról, hogy azzal rémítsen mindenkit; és még ezzel sem rugaszkodnék el a valószínűtől túlságosan, mivel, ha a szem a lélek tükre, akkor az ön lelke igen rút dolog lehet. S eközben ön az én barátságommal dicsekszik! Ó, nagy ég! az eretnekség bosszulója, sújtsd le viharaiddal! Hát szerettem önt? Felajánlottam önnek szívemet? Akkor ostobának tart, mégpedig annyira, hogy puszta jótékonyságból az Ördögnek adtam lelkemet. De nem én vagyok az egyetlen, aki átkozza önt, a legcsiklandósabb dicséretei a szatírái, és még Isten sem menekülhetett volna ön elől, ha ismerné őt. Minden, ami lélegzik, érdekelt abban, hogy a szörnyeket elveszejtsék, és már elnyertem mindenek áldását az ön halálára, és már nem is törődnek vele, hogy biztosan tudni, én leszek 

Az ön pártja, a bírája, 
És a hóhéra. 
 
Jegyzetek
Ez a levél egy régi barátság lezárása, mely nagyjából egy 6-8 éven át fűzte egymáshoz D'Assoucyt és Cyranot. Feltételezhető, hogy két héttel az után született ez a levél, hogy d'Assoucy első könyve megjelent, méghozzá Bergerac úr előszavával, amit Az ostoba olvasónak, és nem a bölcsnek címzett. Hogy pontosan mi volt a szakítás oka, nem ismert. Valószínű, hogy D'Assoucyval a jó kapcsolat vége nem politikai, hanem személyes okokból következett be. A szakítás oka D'Assoucy szerint egy sült kappan, Cyrano egy levelében szintén említ anyagi okokat, azaz ennek a történetnek még lesz folytatása ezen az oldalon:-) Ugyan én még nem találtam rá (D'Assoucy-tól kevesebbet olvasok), de állítólag plagizált Cyrano-tól. 
A szakítás után Cyrano életveszélyesen megfenyegette D'Assoucyt (ha ez a fentebb közölt levélből nem lenne egyértelmű), aki ijedtében elhagyta Párizst. Később (1655-ben) egy szatírában Cyrano-ról karikatúrát rajzol, és azzal vádolja, hogy megölte a mutatványos Brioché majmát, Fagotint. (Ezt a karikatúrát Szávai Nándor részben hiteles beszámolónak tekintette.) Véleményem szerint sokkal inkább a Nesle-i kapunál lezajlott csatát (vagy csetepatét?)  parodizálta. (Cyrano száz támadó ellen, ahol kilencen maradtak a helyszínen, közülük kettő holtan, a többi sebesülten - és ez nem legenda, hanem valóság!)
Zsolnay memento mori